minifarm
minifarm
Menü
 
Óra
 
Kaliforniai Nyúl

 

Kaliforniai nyúl-Kalifornian Rabbit

 

Az új-zélandi fehérhez hasonlóan, az USA-ból származik a világ második legfontosabb fajtája, a kaliforniainyúl .

Születéskor még albínónak tűnnek, majd fokozatosan alakulnak ki a szürkés-feketés színjegyek a füleken, az orron, a lábvégeken és a farkon. Színe a hőmérséklettől függően változik: hidegben sötétebb, melegben világosabb.

A kiállítási típusnál a fajtára jellemző szín fontos. A színjegyeket kivéve szőrzete fehér, karmai és bőre pigmentmentes. Szeme piros. Kiváló húsnyúlfajta. Termelési eredményeit a 8. táblázat ban mutatjuk be. Az új-zélandi fehérhez hasonlóan jelentős teljesítménybeli eltérések figyelhetők meg az egyes országok között.

A hazai állomány születéskori alomlétszáma megegyezik az új-zélandival, azonban az anyák valamivel gyengébb tejtermelők és esetenként, idegesebb természetük miatt, rosszabb nevelők. Néhány nappal, vagy egy héttel később érik el a 2,5 kg-os súlyt, mint az új-zélandi fehér növendéknyulak, de jobb a vágási kitermelésük. Fajtatisztán és keresztezésekben egyaránt jelentős, a hibridek egyik anyai vonalát alkotja. Nálunk azonban sokat vesztett szerepéből.

 

 

 

A kaliforniai a világ egyik legjelentősebb húsnyúl fajtája, amelyet nagycsincsilla, orosz és újzélandi fehér fajták felhasználásával alakítottak ki az Egyesült Államokban.

A fajtát 1939- ben ismerték el. Magyarországra 1967-ben került be Angliából és Dániából. Az angol állomány bizonyult megfelelőbbnek, amely a Fehér Gyöngy hibrid kialakításában is szerepet kapott. Az 1970-80-as években több nagyüzemben fajtatisztán tenyésztették.

Ezek megszűnésével önálló tenyésztőszervezete nem maradt a fajtának. Napjainkban a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben található belőle egy kisebb populáció.

A kaliforniai nyúl szőrzetének alapszíne fehér, amelyen szabályos rajzolatok láthatók. Az orrot, a füleket, a farkat és a lábvégeket feketésbarna szőrzet borítja. A szőrzet finom tapintású, a szálak rásimulnak a testre. Kiváló húsformákkal rendelkezik. A nyak rövid, a törzs közepesen hosszú. A mellkas viszonylag keskeny, a far és az ágyék viszont széles, izmolt (20. kép). 20. kép. Kaliforniai baknyúl Fotó: Harangi, 2004 159 A fajta ideális kifejlettkori élősúlya 4,0-5,0 kg közötti. A kaliforniai gazdasági típusa több tekintetben eltér a fajtastandardtól. A színjegyek kevésbé kifejezettek, szürkés színűek, nem határolódnak el élesen a fehér szőrzettől. Gyakran a lábvégeken nem is láthatók színjegyek. A test formája megnyúltabb, a fülek hosszabbak. Termelési tulajdonságait tekintve kissé elmarad az új-zélandi fehértől, bár vágási kitermelése és szaporasága említésre méltó.  

 A kaliforniai nyúl termelése:

Tulajdonság Termelési paraméterek:

-Vemhesülési arány (%) 70-80

-Alomlétszám összes 8-10 élő 7-8 választási 6,5-7,5

-Testsúly, g 28 napos 520-600 35 napos 800-900 84 napos 2400-2800 Súlygyarapodás (g/nap) 35-40

-Takarmányértékesítés (g/g) 3,4-3,6

-Vágási kitermelés (%) 57-61  

 

 

 

 

 

 

 
Regisztráció

Adj meg egy tetszés szerinti felhasználónevet és egy e-mail címet! A megadott címedre kapsz egy linket, melyre kattintva aktiválhatod a regisztrációt. Ha 3 napig nem reagálsz az értesítőre, a regisztrációs kérelem törlődik! Hogy a későbbiekben 100% biztonságban érezd magad a G-Portálon, feltétlenül olvasd el az alábbi cikket: KATTINTS!

Felhasználónév
Ügyelj arra, hogy csak az angol ABC-ben megtalálható betűket, valamint számokat és kötőjelet használj! A felhasználónév min. 3, max. 20 karakter hosszú lehet. Utólag nem tudod megváltoztatni, csak törölni.
 
E-mail
E-mail ismét
FONTOS, hogy létező és működő e-mail címet adj meg!
FIGYELEM! Az alábbi e-mail címekkel problémák adódhatnak, így használatukat egyelőre nem javasoljuk: @citromail.hu, @freestart.hu, @vipmail.hu, @indamail.hu, @index.hu, @totalcar.hu, @velvet.hu
 
Jelszó
Jelszó ismét
Az itt megadott jelszóval tudsz később belépni. Ha kitöltetlenül hagyod a mezőt, a rendszerünk automatikusan generál neked egy kódot.
A jelszóban nem szerepelhetnek speciális karakterek, csak az angol ABC kis és nagy betűi, számok, illetve - és _ jel! A jelszó nem egyezhet meg a felhasználónévvel! A jelszó min. 6, max. 20 karakter hosszú lehet.
 
Valódi név
Ha megadod, az esetleges későbbi személyes levélváltás során nem a felhasználóneveden szólítunk ;-)
Amennyiben kaptál meghívót, ide bemásolhatod az e-mailben kapott kódot. Ha a levélben szereplő linkre kattintottál, akkor ezt a mezőt automatikusan kitöltöttük neked. Ha nem kaptál meghívó kódot vagy nem tudod, mi az, ne aggódj, nincs semmilyen teendőd, mert a mező kitöltése NEM KÖTELEZŐ!

Az alábbi rész kitöltése nem kötelező, de seperc alatt segíthetsz, hogy jobban alkalmazkodjunk a felhasználói igényekhez.
Adatvédelmi nyilatkozatunkat
ITT olvashatod.

Irányítószám
Születési dátum
Nem: Férfi
Iskolai végzettség alapfokú középfokú felsőfokú
Hol internetezel?
(többet is megjelölhetsz)
otthon
iskolában
munkahelyen
barátoknál
kávézóban
egyéb

 
SúgóSúgó

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre